A siker kulcsa a közösségi médiában. Mit tegyünk, hogy elérjük és megnyerjük potenciális közönségünket?

"cimkék: Közösségi média

Szerző: Tamar Weinberg

Forrás: www.techipedia.com

Dátum: 2010-12-03

Nagyon sok csodálatos eszköz vált elérhetővé manapság, az információs korban, de ha a közösségi hálózatokat vagy az úgynevezett közösségi médiát akarod használni, akkor mindenképpen fontos, hogy ne feledkezz meg arról, ami közös tényező mindkettőben: a közösségről. Ha nem ismered eléggé a közönségedet és a legfőbb befolyásoló embereket, akkor kétség sem férhet hozzá, hogy bukásra vagy ítélve.

A hálózat a kulcselem a közösségi média sikerében

A közösségi hálózatok az őket használó emberek miatt lettek népszerűek. A közösségi média „profik” azért ajánlják a Twittert és a Facebookot, mert tudják, hogy ott van meg a kellő mennyiségű ember, hogy elérhető legyen a célzott közönség is. Persze vannak más oldalak is, de a Facebook–Twitter pároson biztosan találsz olyan embereket, akik hajlandóak meghallgatni téged, ha megdolgozol azért, hogy elérhesd őket. Hozzá kell látnod a munkához, hogy eredményeket is láthass.

Ezt a tényt viszont sokszor még a profik sem értik meg.

Tetszik ez a cikk? Szeretnél értesülni a legfrissebb külföldi és magyar online marketing hírekről, kutatási ereményekről?  Kövess bennünket a Facebookon is! Kattints ide!

George, egy angliai közösségi média ügynökség munkatársa. A múlt hónapban írt nekem egy e-mailt, amiben azt kérte, hogy nézzem meg a cége blogját. Azt is kérte, hogy ha nekem ott bármi megtetszik, akkor linkeljek rá az oldalukra, azzal a szöveggel, hogy „[cégneve] a közösségi média ügynökség”.
George kérését megelőzte egy kollégájának, Simonnak a kérése, aki még májusban írt. Simon elolvasta egy régebbi írásomat és rögtön úgy érezte, hogy tudatnia kell velem, hogy az ő oldalukat mindenképp érdemes megnézni és a blogbejegyzéseiket átolvasva találok majd olyat, amit ki is linkelhetek! A részleteket teljesen mellőzve odadobott nekem egy kategórialapot és azt sugallta, hogy én egyszerűen csak kezdjem el olvasni a blogot (szép sorban minden bejegyzést, amit ott találok) és majd meglátom, hogy mi fog engem érdekelni.

Amikor azon gondolkoztam, hogy mégis mit válaszoljak George-nak, akkor észrevettem, hogy se George, se Simon nem írt egy kommentet se a saját blogomra. Volt már, hogy hivatkoztak egy-két bejegyzésemre a céges blogjukon még 2008 júliusában, de azt még egy harmadik munkatársuk írta, a két nevezett úriember közül viszont még egyiknek sem volt ideje 2010-ben, hogy kommentet írjon valamelyik blogbejegyzésemhez.

Amikor a kifejezetten népszerű, „Hogyan keltsd fel egy befolyásoló ember figyelmét” című bejegyzést írtam, sokan megkerestek azzal, hogy a jövőbeli ilyen témájú cikkekben őket is megemlíthetném. Pedig előtte soha nem hallottam egyikük nevét se, nemhogy engem ösztönöztek volna bármire, ami a fő kritériuma volt annak a bejegyzésnek és a benne szereplő embereknek. Ráadásul ezen levélírók között sem volt senki, aki bármikor is otthagyott volna nálam akár csak egy kommentet is, vagy akár részt vett volna bármilyen szinten is a közösségemben (ami mostanában eléggé aktívnak mondható).
Lisa Barone egyszer már kifejtette, hogy a közösségi médiában elveszted a szavahihetőségedet, ha úgy kérsz mástól szívességeket, hogy előtte még soha nem is beszéltél az illetővel. Pedig egyáltalán nem volna nehéz beszélgetésbe kezdeni a legtöbb emberrel, ha már rendelkezésre áll az internet. Egy kis előregondolkodásra van mindössze szükség a részedről. A saját oldalamon én is megpróbálok minden blogbejegyzésemhez írt kommentre válaszolni, és ennek köszönhetően nagyon jó kapcsolatban vagyok több emberrel is a közösségemből. Nem minden blogger szokott ennyit foglalkozni vele, de pár kattintással már egész pontos képet kaphatsz arról, hogy pontosan milyen típusú emberrel akarod felvenni a kapcsolatot.
Ha elismerésre vágysz anélkül, hogy Te is tennél bele egy kis erőfeszítést, akkor gondold újra. Te megtennéd ugyanezt egy olyan emberrel, akinek megvan a telefonszáma, de ténylegesen soha nem beszéltél vele?

A közösséget szolgálod, nem magadat

Ma, a közösség rengeteget jelent. Emlékszem, egy jó barátomat érdekelte egy állás egy olyan nagyobb blogoldalnál, ahova régebben én is írtam. Elküldtem az illetékeseknek a pályázatát, és ők rögtön kiszúrták, hogy soha nem vett részt a blog közösségi életében korábban, így egyszerűen visszautasították a jelentkezését, hiába volt a nevéhez csatolva az egyik aktív munkatársuk ajánlása is. Ha Te nem teszel semmilyen erőfeszítést, akkor nem várhatsz a csodára, hogy majd a barátaid kikaparják neked a gesztenyét. Konkrétan nagyon kellemetlen helyzetbe is hozhatod őket, ha egyértelműen kiderül, hogy ők sem voltak elég körültekintőek és vakon ajánlottak téged a munkahelyükön.

Az egyik kedvenc idézetem a közösségi médiával kapcsolatban, hogy „ajándékokkal megrakva érkezz.” A közösségi média világában ha Te is adsz valamit magadból, akkor sok olyan embert találhatsz, aki majd viszonozni is fogja ezt. Ha egyszerűen csak kidobod az URL-jeidet egy értelmesebb közönség elé, de nem szakítasz időt arra, hogy meg is ismerd ezeket az embereket a közösségi oldalakon, akkor csak az idődet vesztegeted. Ha foglalkozol a dologgal, kommenteket írsz, szavazol a beküldött tartalmakra, esetleg meg is osztod őket, akkor sokkal hatásosabban használod ki az idődet. Építs hidat a körülötted lévő emberekhez, különben nem fogsz sehova se jutni.

Persze mindenkinek meg van a maga oka, hogy itt legyen. A helyi éttermek azért vannak jelen a Facebookon és a Twitteren, hogy kommunikáljanak a meglévő és lehetséges vendégeikkel, de végső soron azt akarják, hogy minél többen látogassák és támogassák őket. Akik megfelelően csinálják ezt, azok kapcsolatba lépnek és különleges ajánlatokkal látnak el minden olyan embert, aki bármilyen üzenetet hagy náluk. A különlegesen profik pedig mindig éberen figyelnek, hogy remek kapcsolatokat tudjanak építeni.
Ez nem csak üzlet. Ezek emberi kapcsolatok, amelyek aztán üzlethez is vezethetnek.

New York utcái tele vannak kéretlen szórólapokkal. A legtöbb nyüzsgő utca sarkán valaki általában ott áll, hogy a kezedbe nyomjon valamit, amivel felkeltheti az érdeklődésed. Tíz esetből kilencszer erre az emberre fel sem figyel senki. Azok is, akik elfogadják a szórólapokat, sokkal inkább szimpátiából teszik ezt és rögtön el is dobják azt, amint alkalmuk adódik rá. A legtöbb embert egyszerűen nem érdeklik ezek.

Egy átlagos New Yorkban eltöltött nap tapasztalatát át is hozhatjuk az internetes térbe is, hiszen igazából nem sokban térnek el egymástól: mindkettő emberi interakció. Én szeretném azt gondolni, hogy azokat az embereket, akik valamilyen kapcsolatban állnak a szórólapokat osztogatókkal, talán jobban érdekli, hogy mégis mi van ezeken a papírfecniken. Pusztán azért, mert ismerik az embereket, akiktől kapták őket. Amikor megismerlek téged online, akkor talán nagyobb bennem a késztetés, hogy megtudjam, hogy Te mivel foglalkozol, kit vagy mit reprezentálsz vagy egyáltalán mit is akarsz az interneten elérni. Egyáltalán nem lennék fogékony azonban az üzenetedre, ha az első válaszod a fiam megszületését bejelentő tweetemre az volna, hogy „oh, van egy fiad? Mi árulunk gyermekruházatot is az online áruházunkban!” (És ez konkrétan megtörtént eset.)

Mindannyian mobilkijelzők, notebook- és számítógép képernyők mögött ülünk. De mégis kénytelenek vagyunk követni a közösségi média íratlan etikettjét. Ha még mindig nem érzed, hogy mit szabad és mit nem, akkor fogalmazd újra magadnak a kérdést valahogy így: „megtenném ezt valaki mással offline is?” Ha a válaszod „nem”, akkor ne csináld ezt online se.